Keszegh 67,2 millió franért az EPFLé

kesyeghneumann

Kedd hajnalban az EPFL és a Rényi honlapján közölte a megegyezést: a 2. legdrágább matematikus Neumann János után.

Az index.ch szerint a svájci egyetem 67,2 millió frant fizet a szlovák olimpikonért, aki ezzel a matektörténelem második legdrágább igazolása. A 27 éves klasszis egy évre írt alá, havonként 5 ezer franért.

A legdrágább továbbra is Neumann János, de ha az árat átszámoljuk franba, majd euróba, abból a 80-as évek elején microsoft részvényeket veszünk majd az idei idény második bajnokija után a barca triplájára fogadunk, végül az egész pénzt elisszuk, akkor viszont keszegh a legdrágább.

Pach János tanszékvezető azt állítja, a kombinatorikus geométer az első nagy igazolása, hamarosan további nevek követik: célja, hogy Kiss Sándort és Ördös Rafaelt is megszerezze az ELTÉtől, illetve a hónaljkutyás lányt valahonnan Kanadából.

Advertisements

9 Responses to “Keszegh 67,2 millió franért az EPFLé”

  1. pb Says:

    honaljkutya volt a szo, amit kerestel a fejedben legalabb 15 percig, de aztan kiposztoltad igy.

    {Megvolt a szo, csak nem tudtam, hogy ez volt-e a fo beceneve vagy csak ugy mellekesen megemlitettuk neha. Mindenesetre atirtam a kedvedert. – D}

  2. pb Says:

    uj hir, hogy 37 milla euroert julit is magahoz csabitotta pach a szegenyteso cafe babeltol.

  3. domotorp Says:

    hoppa, tenyleg, eleg jo lesz jovore a spanyol bajnoksag. illetve inkabb csak az el classic. ezt mondja mar meg vki, hogy magyarul, hogy kell mondani, most ket nevelo egy mas utan nem vicc? megnezzem mit irnak errol a the timesban?

  4. allitolag Says:

    minden masodik uzbeg kisfiu mar most tudja, hogy Keszegh mezet szeretne kapni a Mikulastol. (ugyhogy mar most minden masodik 5 ev alatti pakisztani kisfiu Keszegh mezeket varr… hogy aztan a profitbol minden masodik EPFL szikrafenoment azonnal ki tudjanak fizetni)

  5. pb Says:

    uj hir: az elozetes varakozasoknak megfeleloen az epfl vilagrekordoszegnek szamito 94 millio euroert megszerezte ordog rafaelt. alakul az alomcsapat, keszegh beelozhet mindenkit egy 11-szerzos cikkel.

  6. hogy a szarba tudom beallitani, hogy felismerjen a sajat blogom? Says:

    ja, nagyon durva. tenyleg le kene ugrani az el classicra, csak fel nap loszibol es a repjegy ara ugyis elhanyagolhato lesz a belepohoz kepest.

  7. pb Says:

    nem tudom, mennyire vagy kepben, de en ugy emlekszem, hogy evente ketszer van el classico, szoval a tavaszi okes lehet. azt leszamitva, hogy inkabb megyek megnezni, ahogy a norwich legyalulja a brentfordot, mint egy bena spanyol bajnokira.

  8. de Says:

    egyebkent az EPFL-t meg a svájci egyetemeket nem figyelmeztették már hogy így is elég sok az adósságuk?nem értem honnan lett hirtelen ennyi juró, de asszem a pakisztáni kisfiúknak ezután iramtempóban kell varrni, hogy ekkora pénzeket ledolgozzanak…

  9. pb Says:

    breking baszod, ez a nyar hire, meg ha utalod is az angol focit:
    http://sportgeza.hu/futball/hirek/2009/07/03/michael_owen_alairt_manchester_unitedhez/

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s


%d bloggers like this: